A mostani receptben, azaz a levesben, a hagyományt keresztezem egy egyszerű konyhatechnikai módszerrel. Habarást és a rántást nélkülözve, így nem csak percek alatt elkészíthető, hanem felettébb egészséges az étel, azok számára is, akik esetleg liszt érzékenyek, vagy nem ehetnek zsíros ételeket. Egyetlen csepp állati, vagy, növényi zsiradék sem kerül bele a borsólevesbe.
Pár hónapot sajnos még várni kell, hogy a vegyszermentes kertünkben megteremjenek a zöldségek, és megannyi hüvelyes, így a borsó, is, addig marad a fagyasztott. A sokak által szeretett, levesbe, különféle zöldségeket tesznek, korábban mi is hasonlóképpen tettük, de most a borsó ízére koncentráltunk.
Lássunk neki, annyira egyszerű, hogy kétszer annyi időben telik leírni, mint elkészíteni. A kertben termettből sikerült pár kilóval a frigót megörvendeztetni. A légmentesített zacskóból elővettem, nem kell rosszra gondolni.
Hozzávalók:
25 dkg borsó
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 dl tejföl
Előtte a hagymát fedő alatt kevés vízzel megpároltam, a fagyasztott borsóval összekavartam, H2O-val felöntöttem, reszelt fokhagymával ízesítettem, fűszereket nélkülöztem. Mikor a hüvelyes, majdnem megfőtt, belőle keveset kivettem félretettem, az edényben lévőket összeturmixoltam, a tányérra kitettet, visszatettem, rottyantottam egyet természetesen az ételen és kész lett a világ legegyszerűbb levese.
Tetejére adagonként fehérjét, annak is egy ételben használt változatát, tejfölt tettem.
Írta: Kulcsár Péter
Utolsó kommentek