Imádom a gasztronómiát, a jó ételeket, mindezt humorba fűszerezve.
Reggeli ébredést követően, a rádiót bekapcsolva, de már az ebédre gondolva, egy mondatot hallottam: „közös lónak túrós a háta”. Tudjuk, mit jelent, nem elemezgettem, a túró szó ragadt meg bennem. A lóval nem tudtam összekapcsolni, a tehén tejével igen. A frigóba kutakodva tehéntúróra nem akadtam, de egy gondosan becsomagolt juhtúróra igen.
A juhtúrós „mártás” elkészítése.
A magyar konyha számára kissé idegen, pedig felettébb ízletes, és több féle étel, köret készíthető belőle. A magas a fehérje és zsírtartalma, a szervezet immunrendszerére áldásos, például a benne lévő magas kalcium, B 12 vitamin, szelén tartalma miatt. Zsírtartalma a tehéntúrónál magasabb. Íze is jóval erőteljesebb, pikánsabb. A juhtúró „hagyományosnál jóval sósabb, ezért a fűszerekkel vissza fogottabban érdemesebb bánni. Mindenképpen főételnek szántam, így körözetett, mint ötletet hamar elvetettem. Egy nagyon különleges, íz világában utánozhatatlan, és laktató ételt szerettem volna feltálalni, így a juhtúrós, sült hagymával megbolondított étel került az asztalra.
A főétel.
A juhtúrót villával összetörtem, íze semmivel sem összehasonlítható. Kissé sósnak ítéltem, ezért tejföllel összekevertem, így egy lágy „mártást” kaptam. Közben apró darabokra vágott bacon szalonnát megpirítottam, a zsírját az edényben hagytam. Két hatalmas vöröshagymát vékony szeletekre vágtam, és a pikáns ízű szalonna zsíron afrikai színűre pirítottam. A konyhában az illatok miatt az éhségtől, majdnem ordítottam.
Hozzávalók:
20 dkg juhtúró
2 nagy fej vöröshagyma
2 dl tejföl
A nokedli.
A hokedlire leülve következett a nokedli. A lisztet vízzel elkavartam, majd egy tojást felütöttem, és összekevertem. Rengeteg nokedli recept van, igazából mi a puhább változatát szeretjük. Minél több benne a liszt annál keményebb lesz, mint a hokedli. A nokedlit a felforrt vízben kiskanállal kiszaggattam, mikor a víz tetején megláttam őket kiszedtem, leszűrtem, hideg vízzel leöblítettem. A juhtúrós tejföllel összekevertem, adagonként baconnal, sült hagymával díszítettem. Vigyázni nagyon laktató az étel, én az adagot túllőttem, és azóta is a ház felett repkedek.
Tippek: aki nem szereti a sós ételeket, a juhtúróhoz adhat tehéntúrót, a bacon szalonna helyett apró kockákra vágott kérgesre pirított párizsit. Érdemes a juhtúróval összekevert tejfölből félretenni, mert a nokedli magába szívhatja).
Írta: Kulcsár Péter
Utolsó kommentek