ételízesítő  erős  paprila

Imádom a gasztronómiát, a jó ételeket, mindezt humorba fűszerezve.

Erős Pistának nem születhettünk, a hadvezér nyomdokába nem léphetünk.  Alapanyagaink többsége hónapokon keresztül a földön nevelkedett. Pirossá érett korában a húsos, de hosszú csöves paprikák, mellé kerek tűzpiros cseresznyepaprikák kerültek belénk.  Ők jelentették a készítmények „krémjét”.

ételízesítő  erős  paprila

Tüzes fajta, mind a kettő, ezért, az erő csökkentése miatt, fehér lecsó paprikákat, és kápiákat is tettek mellénk. A paradicsomot, majdnem kifelejtettem. Lássuk a lényeget, hogyan készültünk. A már említett zöldségeket, leszedték, alaposan lemosták a szennyeződést, szárukat levágva asztalra tették. A piros csövesek és a cseresznyék szárait levágták, a többi paprikát csumátlanították, a paradicsomot aprították. Az említett hozzávalókat ledarálták, közben a minket alkotók, siratták, amit velünk műveltek. Tartósítószer mentesnek akartak, így sóval alaposan behintettek, majd üvegbe kerültünk. Pár óra alatt megszülettünk, azóta a polcokon pihengetünk. Egyik társunkat kivéve, ő a hűtőbe várta a bevetést. Készítőim, kissé nagyképűen egy nagykanállal a szájukba vettek, majd néma síri csend következett.

Hozzávalók:

120 dkg erős paprika ( kevesebb is, vagy  a fele paprikát ki lehet csumázni)

20 dkg lecsó, kápia paprika vegyesen

40 dkg paradicsom 20 dkg adalékmentes erdélyi só

100 db papír zsebkendő

Az eredmény: 3 üveg 300 ml

                          1 üveg 200 ml

                          1 üveg 150 ml

                                                                         Írta: Kulcsár Péter