Imádom a gasztronómiát, a jó ételeket, mindezt humorba fűszerezve.

Hazudnék, ha Románia, vagy a Csíksomlyó miatt jutott volna eszembe ez a fantasztikus könnyen elkészíthető eledel. Az ebéd elkészítését megelőzően a fagyasztóba tekintettem, benne egy jó darab disznóhús szemezgetett velem, gondoltam kiveszem, hagy melegedjen. Hogy délben pontosan tudjon ebédelni a család a mikróba tettem, így a hús sem fázott meg. Csak félig olvasztottam ki, így a combot könnyebb volt apró darabokra vágni. Befűszereztem sóval, majoránnával, feketeborssal, Cayenne borssal, 3 gerezd reszelt fokhagymával, fél órára a pácban hagytam. Legközelebb egész éjszakára magára hagyom, hogy az ízek még jobban átjárják a röfögőt. Amíg a fűszerek és a hús össze nem melegedtek, jöttek a következő műveletek.

Mindenképp különlegességre vágyódtam, ebben segített a füstölt szalonna. Összedaraboltam, a zsírjából kivettem, ebben a hagymákat folyamatos kevergetés mellett megpirítottam, fajtatársát a fokhagyma felét később hozzá aprítottam. Közben a teljesen kiolvadt röfögőt hozzákevertem. Hogy az élvezet nagyobb legyen, paradicsommal, paprikával, kukoricával díszítettem. Fedő alatt pároltam, a végén kicsit megpirítottam, burgonyával tálaltam.
 

Hozzávalók:
50 dkg disznócomb
2 fej nagyobb vöröshagyma
5 gerezd (fokhagyma reszelve)
10 dkg füstölt szalonna

majoránna
bors
díszítésnek: paprika, bazsalikom, petrezselyem
köretnek: sült burgonya

                                                                            Írta: Kulcsár Péter