Imádom a gasztronómiát, a jó ételeket, mindezt humorba fűszerezve.

Sült sonkát megpirítva tükörtojással, több alkalommal tálaltam,  belőle pörköltet is. A mai alkalommal különleges, de egyszerűen készített ételt szerettünk volna látni az asztalon. 

A jó öreg fagyasztóba találtam egy kisebb sonka darabot. Az elkészítést megelőző napon a hűtőből kivettem, másnap nekiláttam a műveleteknek. A sonkát apró darabokra vágtam, majd kevés olajon megpirítottam. Mikor már egy napon leégett testhez hasonlított, és jól megkérgesedett, kevés olajon joghurttal nyakon öntöttem. Meglepetésemre a joghurt egy idő után tejre emlékeztetett, rengeteg levet eresztett. Közben a sonkadarabok kétségbeesetten fulladoztak a joghurtos vízben, ezért őket kevés liszttel besűrítettem.  Kóstoltam, de valami hiányzott a lakomához. A sonkát enyhén sósnak, a joghurtot ízetlennek véltem, ezért tormával ízesítettem. Tüzes kanca hiányában borssal fűszereztem. Az egészet összekavartam, felforraltam, és félreraktam.

A korábban megfőzött sonkalé a hűtőben árválkodott. A fokhagymával, vöröshagymával, szemes borssal, köménnyel pácolódott levet felforraltam, a tésztát beleraktam.

Egy tepsibe a tésztát a sonkás cuccal összekavartam, tejfölt a tetején elsimítottam, tetejére egy tehenet színe alapján csak képen látott sajtot nagylyukú reszelőn reszelve az étekhez raktam.  A sütőbe fél órán át érlelődtek az ízek. Jó étvágyat az ebédhez.

Hozzávalók:

20 dkg főtt sonka

joghurt

torma

bors

20 dkg sajt

tejföl

1 csomag tészta

                                                                                       Írta: Kulcsár Péter