spenót  tészta  sajt

Imádom a gasztronómiát, a jó ételeket, mindezt humorba fűszerezve.

Képet az ételről nem teszek fel, mert akkor diétázóknak is ajánlhatnám, de amilyen ronda, annyira finomság.
Akciós termékek között ólálkodott egy nagy zacskóban a gyerekek rémálma a spenót. Hatalmas levelei rám meredtek, megsajnáltam és a kosárba tettem. Sokszor a napközikben feltálalt liba emésztésekor keletkező „híg levet” nem akartam, valami különlegességre vágyódtam. A spenót leveleket a szárától megfosztottam, apró darabokra aprítottam, feltettem egy nagy lábosba főni. Szerencsét hozó szerecsendióval és fokhagymával, kevés sóval ízesítettem, 20 perc után belekukkantottam. Az aszalt szilva simábbnak tűnt, mint a lábasba párolódó „fonnyadék”. Úristen mi lesz ebből gondoltam. A wc-t ma már bőségesen megetettem, a derítő is tele, így a kiöntés ötletét elvetettem. A kamrába nézelődtem, majd rám kiáltott fél kiló tészta. 2 liter vizet felforráztam és a gilisztákra emlékeztető makarónit belevágtam. A zöld folyadék megfőtt, összeturmixoltam, kevés keményítővel behabartam. Összeforraltam, de nagyom hígnak mutatkozott. Most mit csináljak? A kifőtt tésztával egy tálba tettem, az állaga továbbra sem nem változott. „Eistennből” egy e betű kiugrott, mikor megpillantottam 20 dkg sajtot. Lereszelve a felét, a tésztás spenóttal összekevertem, egy tepsibe beletettem. Tetejére a maradék Tra(pistát) ráreszeltem és a sütőbe helyeztem. Fél órán át sütöttem, adagonként egy tükörtojással díszítettem.
 

Hozzávalók 6 személyre:
45 dkg spenót (a fagyasztott is kivalló)
Ízlés szerint szerecsendió, bor só, étkezési keményítő
50 dkg makaróni tészta
20 dkg sajt
adagonként egy tojás

A képet a következő oldalról tettem fel: http://www.elestar.hu/wp-content/uploads/2009/01/spenot_01.jpg

                                                                             Írta: Kulcsár Péter