Imádom a gasztronómiát, a jó ételeket, mindezt humorba fűszerezve.

Nem tyúknak jöttem a világra, majd ha egyszer azzá válok pár darab tojást is kitojok. Az enyémet addig is a zacskómban tartogatom. Kettőnknek úgyis kevés lenne, meg különben nem akarok a továbbiakban sem kasztráltan élni.  Észhez tértem, boltba mentem, hat darab tojást megvettem. A művelet elkezdése előtt a tojásokat egyesével megkopogtattam, nehogy később kis csirkék kerüljenek a tányérra. Hideg vízbe tettem az anyjukat szerintem sohasem látott tojásokat, majd a víz forrása után 10 percig főztem őket. Közbe pörköltalapot készítettem. A hagymát nagyon apró darabokra vágtam, szinte reszeltem, a zsebkendőállományt kimerítettem. Két másodpercenként prüszkölni mentem. A vörös és fokhagymát megpirítottam, hozzá apróra vágott paprikát daraboltam. A gáz forrásáról nem a sajátomról a tűzhelyről levettem, őrölt paprikát beletettem. Vízzel meglocsoltam, paradicsomszósszal és tejföllel felturbóztam. Borssal, sóval, petrezselyemmel ízesítettem. Miután összeértek az ízek pihentettem. A tojásokat kemény héjuktól megszabadítottam. Óvatos voltam, de szerencsére csirkék nem voltak benne. Négy darabra vágtam őket, egy tányérra kiraktam, a sűrű pörköl szaftot ráraktam. Fél óráig érlelődtek. Aközben felsóhajtottam, ebéd mai is lesz, és holnap sem kell a tojásim nélkül ébrednem.

Utóirat: az étel elfogyasztását követően, a nyílászárókat a tél ellenére nem ajánlatos becsukni

Hozzávalók:

6 db tojás

1 nagy fej vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

1 db fehér paprika

2 ek tejföl

4 ek paradicsomszósz

                                                                Írta: Kulcsár Péter