Imádom a gasztronómiát, a jó ételeket, mindezt humorba fűszerezve.

A mai napra egy kiadós könnyen elkészíthető, ízvilágában is gazdag, nem egy hagyományos krumplilevesben gondolkodtam. A napokban jó anyámnál jártam, az általa adott élelmiszerekkel teli batyut kibontottam, a csomag alján egy hosszú és mérhetetlenül vastag kolbászra bukkantam. Inkább meg sem említem, mire gondoltam, egy gumibotra. A kezembe vettem, méregettem, szagolgattam mármint a kapottat. Körülbelül 20 cm-es darabot levágtam belőle. Héjától alaposan megtisztítottam, majd vékony szeletekre vagdostam. A szeletelt sértettet a serpenyőbe tettem, kislángon pirítottam.

Amíg a szeletek a serpenyőben hemperegtek, a krumplival foglalatoskodtam. Meghámoztam, apró kockára vágtam, és megpirított kolbászszeletekkel, egy félbe vágott korkedvezményes nyugdíj előtt álló vöröshagymával, apróra vágott zöldpaprikával és paradicsommal lassú tűzön magukra hagytam. A tűzhelyről levettem, piros paprikával megszórtam, alaposan összekevertem, hogy a paprika meg ne keserítse a vendégeket, majd vízzel felöntöttem, sóval, kaporral, és az elmaradhatatlan tüzes kancával ízesítettem, majd visszatettem főni a levest.  Körülbelül fél óra alatt kész lett az étel, tejföllel meglocsolva, és puha kenyérrel tálalva kész lett az igazi lakoma.

Jó étvágyat!

Hozzávalók:

egy a hölgyek számára is értékelhető méretű kolbász

2 db a férfiak számára mellesleg is értékelhető méretű burgonya

egy evőkanálnyi fűszer paprika

egy nagyobb méretű vöröshagyma

egy paradicsom

egy paprika

só, kapor

két csepp tüzes kanca

http://receptvaros.hu/recept-tipus/krumplileves-receptek/#!prettyPhoto (a képet erről az oldalról kölcsönöztem, mert mielőtt a fotó elkészült volna a levest elfogyasztottuk)

                                                                                        Írta: Kulcsár Péter